Burok-völgy - 2016-06-04.

2016. június 04-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Bakonyban jártam gyalogtúrán.

A túra teljesített útvonala: Bakonykúti – Burok-völgy – Királyszállás

Túravezető: Sipos Gyula

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal utaztunk Székesfehérvárig, majd tovább busszal Bakonykútig, ahol a gyalogtúra kezdődött. Az utazás kicsit hosszú volt, de a Bakony messze van. Mindemellett Székesfehérváron még izgulni is kellett, hogy el tudjuk-e érni a bakonykúti buszt, ugyanis a vasútállomásról nem indultunk el gyalog a buszpályaudvarra (30 percünk lett volna rá), hanem megvártuk a 37-es számú helyi járatot, amelynek a buszpályaudvarra történő érkezésétől számítva viszont - a menetrend szerint - csak 3 (három) perc volt a csatlakozásig. Elértük.

Megérkeztünk Bakonykútiba, megkerestük a kék kereszt turistajelzést, és megkezdtük a nagy kalandot. Indulásként egy sáros, erdei utat kaptunk, melyen elég jól lehetett haladni. Ám nem kellett sokat várni, és már meg is érkeztünk utunk fő célterületére, a Burok-völgybe.

A Wikipedia szerint: „A Burok-völgy Fejér és Veszprém megye határánál a Keleti-Bakonyban, a Tési-fennsík közepén található. A mintegy 12 km-es főága Királyszállástól Bakonykúti községig terjed. Számos mellékvölgyeivel több, mint 25 km-t tesz ki az 50-90 méter mély, sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt, vízfolyás nélküli szurdok. A völgy-fő és a végpont szintkülönbsége kb. 200 m. Évszázadokon át királyi vadászterület volt.”

Mi fordított irányban haladtunk, de ez a lényegen semmit sem változtat. Olyan területre jutottunk, amilyen hazánkban kevés található – vagy talán nincs is több.

A túra előtti napokban próbáltam tájékozódni a Burok-völgyről. Pl. ilyet találtam az Interneten: „A völgynek állandó vízfolyása nincs, a fennsíkról lefutó vizeket a mellékvölgyek a főágba vezetik, ahol rövidebb-hosszabb út után eltűnnek a völgyfenéken, mivel a völgyfenéki dolomitot nem fedi be vízzáró réteg, így a lejutó csapadék rögtön el tud szivárogni a kőzet repedéseiben.” Ez biztos így van, ám mi megtapasztaltuk, hogy a lefutó víz olyan sártengert hagy maga után, amiben nagyon jól lehet dagonyázni. Bizony csúszós volt az út. De ez semmi, mert a „fekete leves” az volt, hogy a szurdokban sok a kidőlt fa, és ezek mind ott találhatóak, ahol a turistaút vezet – a völgyben. Ennek eredményeként, egy több kilométeres akadálypályát kellett leküzdenünk. A kidőlt fákat még kerülgetni sem nagyon tudtuk, a lehetőségünk annyi volt, hogy átmászunk a fatörzsek felett, vagy pedig átbújunk alattuk.

Nem elhanyagolható, hogy néhol embermagasságú csalánosban jártunk. Nem is láttuk a kidőlt fákat, csak egyszerűen megbotlottunk bennük.

Közben a kék kereszt becsatlakozott a piros sávba, onnantól ez vezetett bennünket egészen addig, amíg a piros kereszttel nem találkoztunk. Azután ezt követtük egészen a túra végéig, a királyszállási bekötőútnál lévő buszmegállóig.

Ebben a csodálatos Burok-völgyben – noha végig kijelölt turistaút vezet benne - feltehetően kevesen járnak. Mi is csak két kirándulóval találkoztunk a nap folyamán. Ez egy eredeti, ősállapotában fennmaradt, természetes erdő. Az urbanizáció biztos jelét (a sok eldobott szemetet) itt nyomokban sem lehetett látni.

A különleges élményünket csak fokozta a kedvezőtlenre forduló időjárás. A nap jól indult, kellemes, napsütéses, meleg időben kezdtük a túrát. Azonban, mikor kb. az út felénél jártunk, el kezdett esni az eső. Eső elleni védelemmel fel voltunk szerelkezve, melyek többsége a sík terepen való haladásra kiválóan meg is felel. Mi azonban nem ilyen helyen jártunk. Pl. az én pelerinem (alatta: elöl a nyakamban lógó fényképezőgéppel, hátul pedig hátizsákkal) a kidőlt fák alatti átbújásban nagyon akadályozott, de minden nehézséget leküzdöttünk, kijutottunk ebből a hangulatos szurdokból. (Persze a hátizsák és a fényképezőgép pelerin nélkül is akadályozott, de akkor megvolt a lehetőségem levenni azokat, pelerin alatt viszont ez már nehézkessé vált.)

A rengeteg akadály és a csúszós út miatt nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. A tájban való gyönyörködésre viszont nagyon kevés lehetőségünk maradt. Ha nem a lábunk elé néztünk, könnyen vízszintes helyzetben találtuk magunkat.

A csapat jól viselte a nehézségeket. Többször kellett egymásnak segíteni, de mindig volt aki megfogta a segítségre szoruló társunk kezét.

A szurdok két oldalán kisebb-nagyobb barlangok találhatóak, melyek általában magasan helyezkednek el, nehezen megközelíthetőek, így közelebbről semmi kedvünk nem volt megnézni azokat.

A túra során többször megálltunk pihenni, erőt gyűjteni a további útszakaszok leküzdésére. A teljes utat figyelembe véve, egy helyen, a túra vége felé találtunk erdei asztalokat és padokat. Ott már szeméttároló is volt, igaz csordultig tele – üríteni elfelejtették. Addig csak egy-egy kidőlt fára tudtuk letenni magunkat.

A túraútvonal hossza, a különböző leírások alapján, kb. 12 kilométer. Két túratársunknál is volt útvonal mérő műszer, amellyel ők 16 kilométert mértek, mint megtett útvonalat. Egy biztos, mindannyian jól elfáradtunk, persze ennek nem csak a távolság volt az oka, hanem a kedvezőtlen útviszonyok.

A túra teljesítésének időtartama egy kicsivel hosszabb lett az előre számítottnál. A Királyszállási bekötő úttól 16.48-kor induló buszt szerettük volna elérni, de lekéstük. A következő viszont csak 20.20-kor jött, így az a döntés született, hogy taxikkal megyünk Várpalotára. Ott még a pesti busz indulásáig volt egy kis időnk, ezt kihasználva, a közeli Pennyben vettünk némi enni-innivalót (kocsma jobb lett volna, de azt nem találtunk). Megjött a busz, amely fél tizenegykor tett le bennünket a Népligetnél. Sok nehézséggel tarkított, hosszú, nehéz napunk volt. Az, hogy senki sem sérült meg, jórészt a szerencsének köszönhetjük.

(Azért egy stabilan száraz, esőmentes időben, ismét vállalkoznék erre a kalandos útra.)

A kék kereszt, és a piros sáv jelzése, a túra teljes útvonalán jól láthatóak voltak, könnyen el lehetett rajtuk igazodni. A piros kereszttel viszont már több gondunk volt, két helyen is előfordult, hogy – a hiányos felfestés miatt - nehezen tudtuk a helyes irányt megtalálni. A szurdok olyan vonalvezetésű, hogy eltévedni nehezen lehetett volna, de mi annyi nehézséggel küszködtünk, hogy semmit nem akartunk a véletlenre bízni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. június 04.

Molnár Béla

Hidegvölgyi-erdészlak - Biatorbágy - 2016-05-28

 

2016. május 28-án a Budai-hegységbe, a Hidegvölgyi-erdészlak, Főkúti-forrás környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Hidegvölgyi-erdészlak - Erzsébet-puszta - Váradi-tanya - Mézes-hegy – Főkúti-forrás – Kálvária-hegy - Biatorbágy

Túravezető: Németh Károly

Széna téren volt a találkozó, onnan indultunk Volán busszal a Hidegvölgyi erdészházig, ahol a túra kezdődött. Kezdésnek megnéztünk egy fenyőfának álcázott erősítő-átjátszó tornyot is, melyet csak azért nem fotóztam le, mert eléje helyeztek egy mobil WC-t, és így nekem már nem tetszett. (Persze tudom, hogy valahova azt a WC-t is el kellett helyezni.)

A túra teljes hosszán a zöld háromszög vezetett bennünket. Érintettük Erzsébet-pusztát, és a Váradi-tanyát, majd a Mézes-hegy után beérkeztünk Pátyra, ahol kereszteztük a Budakeszi felé vezető aszfalt utat. A túra során két alkalommal kerítéssel is találkoztunk, melyet mindkét esetben létrán küzdöttünk le. A Mézes-hegyi buszmegálló után kb. 500 métert még együtt haladtunk, és egy erdei asztalnál (padoknál) pihenőt tartottunk.

A pihenő végén négyen úgy döntöttek, hogy nekik elég volt a túrából, visszamentek a buszmegállóhoz, és megkezdték a hazafelé utat. Hatan viszont tovább indultunk Biatorbágy felé. Útközben frissítettük magunkat a Főkúti-forrás vízéből. A forrás előtt szerettük volna megtekinteni a „Nimfák” tiszteletére állított emlékkő együttest is, azonban az emlékoszlop felső (leglényegesebb) részét, amelyen a felirat is volt, már nem találtuk. (2015 februárjában még megvolt.) Továbbhaladva a zöld háromszögjelzésen, a Kálvária-hegyen keresztül Biatorbágyra értünk. Átmentünk az autópálya alatt, majd egy vendéglőt is meglátogattunk, végül vonattal megkezdtük a hazafelé utat.

A jelzések a túra teljes útvonalán ellentmondásosak voltak, el lehetett igazodni rajtuk, de néhány elágazásnál hiányosnak találtuk, keresni kellett az irányt.

Az időjárás csodálatos volt, reggel még felhők kísértek bennünket, de később kitisztult az ég, és szikrázó napsütésben túrázhattunk. Nagyon meleg, párás idő lett.

A túra dimbes-dombos, de jelentősebb emelkedő nélküli útvonalon vezetett, az útviszonyok végig jók voltak.

Az erdő a túra teljes útvonalán csendes volt, összesen egy kiránduló csapattal, és néhány magányos túrázóval, gombaszedővel találkoztunk.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 28.

Molnár Béla

Mátraszentistván - Mátrakeresztes - 2016-05-21.

2016. május 21-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Mátrában jártam gyalogtúrán.

A túra teljesített útvonala: Mátraszentistván (Vidróczki csárda) - Ágasvár (789 méter magas csúcs) – Ágasvári turistaház - Csörgő-patak völgye - Böske-forrás - Mátrakeresztes

Túravezető: Sipos Gyula

A Stadionoknál lévő Volán pályaudvaron volt a találkozó, onnan busszal mentünk Mátraszentistvánig, a túra kezdő helyszínére. Kemény utazás volt, a két és negyedórás utat pihenő nélkül tettük meg.

Mátraszentistvánon, a Vidróczki csárdánál szálltunk le buszról, onnan indult a gyalogtúra (néhányan belülről is megnéztük a vendéglőt). Kezdetben a kék sávot követtük, amelyen az Ágasvári turistaházat céloztuk meg. A 20 fős csapatból ketten úgy döntöttünk egy elágazásnál, hogy felmegyünk a 789 méter magas ágasvári hegycsúcsra, a többiekkel majd a turistaháznál találkozunk. Elváltunk a csapattól, és elindultunk egy, kb. másfél-két kilométer hosszú emelkedőn. A csúcsra fel is értünk, de a valaha volt vár romjaiból már semmit nem láttunk. Gyönyörködtünk a szép kilátásban, majd megkezdtük a leereszkedést a hegy másik oldalán. Na, ez sem volt egyszerű. Kövekkel, gyökerekkel nehezített, nagyon meredek ösvényen jutottunk le a turistaházhoz, ahova pár perccel előttünk érkeztek meg a csoport könnyített útvonalat teljesítő tagjai is. A turistaháznál hosszabb pihenőt tartottunk, a többség az itt található vendéglőben némi fogyasztás mellett pihente ki az eddigi út fáradalmait.

A továbbiakban a piros kereszten, majd a piros sávon (a Böske-forrás érintésével) folytattuk a túrát Mátrakeresztesig, ahol gyalogtúránk véget ért. Innen - rövid vendéglői kikapcsolódás után – Volánbusszal, pásztói átszállással, megkezdtük a hazafelé utat. A kora esti órákban szerencsésen visszaérkeztünk Budapestre.

Az útviszonyok, a körülményekhez képest, a túra teljes útvonalán jók voltak. Azonban az ágasvári leereszkedésen túl is kaptunk a talpunk alá köveket, gyökereket, meredek útszakaszt. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a Mátrában járunk, és itt a jó út fogalmának más tartalma van, mint a Budai-hegyekben. (Csak megjegyzem, hogy esős időben ide nem szabad jönni.)

Az időjárás túrázásra kiválóan megfelelt, kellemes, napsütéses, meleg időt fogtunk ki. A jó idő sok kirándulót, túrázót vonzott ki a szabadba. Ágasváron, és a turistaháznál telt ház volt. A hegycsúcsra két irányból jöttek a kirándulók, a szűk ösvényen nehezem tudtuk kerülgetni egymást.  A turistaház büféjében, egy-egy sörért 10-15 perces sor is előfordult.

A megtett távolság nem volt egész 10 kilométer, ha pozitívan állunk a kérdéshez, akkor könnyen teljesíthető túra volt.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 21.

Molnár Béla

Tatai Fényes-forrás Tanösvény - 2016-05-07.

 

2016. május 07-én, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, tatai kiránduláson vettem részt.

Túravezető: Sipos Gyula

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult vonatunk Tóvároskertig, ahol a kirándulás jellegű gyalogtúra kezdődött.

Először az Angolparkot kerestük fel. Elhaladtunk a Cseke-tó partján - amely egy igazi horgászparadicsom. Megtekintettük a Török mecsetet, a Kazinczy padot, pálmaházat, szabadtéri színpadot, a műromokat és műbarlangot, Olimpiai Edzőtábort (persze csak kívülről).

Az egész Angolparkot hangulatos kis sétautak szövik át. A szépen gondozott park, a hatalmas platánfák, szomorú füzek csodálatos nyugalmat árasztanak.

Az Angolpark után elsétáltunk a közelben lévő Tatai Öreg-tóhoz is, ahol fotóztunk, és gyönyörködtünk a szép kilátásban.

Tatát a vizek városának is nevezik, nem véletlen, hogy a kirándulás során gyakran találkoztunk vízi-malmokat idéző romokkal.

Tovább haladva megtaláltuk a Fényes fasort, amelyen Fényes Fürdő felé vettük az irányt. A gyönyörű, gesztenyefákkal övezett út (egy kis balkanyarral) elvezetett bennünket a fürdő komplexum területére, ahol pihenőt tartottunk. Az idő szép volt, sütött a nap, a szauna házban nyitva tartó büfét is találtunk, így minden adva volt egy kellemes, rövid sziesztára. (A szauna-világ szolgáltatásait most nem vettük igénybe.)

A pihenő után indultunk a program utolsó szakaszához, a fürdőtelep szomszédságában lévő Fényes-forrás Tanösvényhez.

A Tanösvény látogatása fizetős, a belépőárak (csoportos kedvezmény) tekintetében támadt egy kis vitánk a személyzettel, de végül többen megváltottuk a 900.- forintos belépőjegyet és elindultunk egy látványos, különleges hangulatot árasztó sétaútra.

A bejáratnál lévő fogadóépület előtt egy fatoronyban rögzített, átlátszó csőben kísérhetjük figyelemmel a feltörő karsztvíz nyomásmagasságát.

A tanösvény a Fényes-forrásvidéken, egy láperdőben kialakított, 1350 méteres sétaút, egy ökoturisztikai, szabadtéri bemutató. Olyan helyekre vezeti el a látogatót, ahol eddig csak a madarak jártak.

Széles, biztonságos, cölöpökre rögzített pallókon sétálhattunk az ösvény teljes hosszán, melynek bejárására, kb. egy órára volt szükségünk. A Tanösvényen található tizennyolc állomáson - tájékoztató táblák segítségével - értékes információkat tudhattunk meg e varázslatos világ flórájáról és faunájáról. A térség egyedülálló (köztük fokozottan veszélyeztetett) növénytársulásoknak és állatvilágnak is otthont ad.

A Tanösvényen egy látványos, faszerkezetű kilátótorony is segít a tájékozódásban, a tetejéről kiválóan ráláthatunk a lápos területre, a pusztulóban lévő éger-erdőre.

Az egyik tó felett – melyben szép tavirózsákat is láttunk - kötélhídon lehet átmenni, amely a séta hangulatát csak fokozza.

A Tata környéki láprétek és láperdők karsztforrásai, a mélyművelésű szénbányászati tevékenység miatt, 1973-ra kiapadtak. Szerencsére a bányászat megszűnését követően, mint az országban annyi más helyen, Tata környékén is kezdenek a források éledezni. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22°C hőmérsékletű víz tör fel. A források által táplált tavakban újra megjelentek a búvármerüléssel kapcsolatos rendezvények.

Az időjárás kedvezően alakult, ugyan a Cseke-tó partjánál egy kicsit megijedtünk, mert elkezdett szemetelni az eső, az esőkabátok is előkerültek. Azonban pár perc múlva az időjárás ismét a szebbik arcát vette elő. Egész nap szép, napsütéses, kiránduló időnk volt.

A kiránduláson egyik túratársunk, Sándor volt a szakmai vezető, aki a környéken nagy helyismerettel rendelkezik. Köszönjük a segítségét.

A megtett távolság kb. 10 kilométer volt, melynek egy jelentős része aszfalton vezetett.

A túra (kirándulás) befejeztével elballagtunk a tatai vasútállomásra, majd onnan vonattal indultunk Budapestre.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 07.

Molnár Béla

Csillebérc - Szépjuhászné - 2014-11-08.

2014. november 08-án a Budai-hegységbe szervezett túrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Normafa – Csillebérc – magaskői kőfejtő – Makkosmária – Virágvölgy – Szépjuhászné

A túra – az eredeti kiírás szerint – Csillebércről indult volna. A  Széll Kálmán téri találkozóhelyről a 21-es busszal terveztük a Csillebércre való eljutást. Azonban túl sokan vártak erre a járatra, így gondoltunk egyet, elmentünk a 21A-jelzésűvel (ami előbb indult) a Normafáig, ahol naívan azt hittük, hogy majd üres 21-esre tudunk átszállni. Ez volt a terv, a valóság viszont az lett, hogy a Normafánál sem fért fel mindenki a sima 21-esre. Ekkor már nem vártunk másik járatra, hanem a csapat egy része onnan kezdte meg a gyalogtúrát, a többiek pedig (velem együtt) Csillebércről indultak. Rövid betonúton való gyaloglás után, a Fizikai Kutató Intézet mellett egy jelzetlen útra tértünk rá, majd a sárga sáv jobb oldali ágán haladtunk tovább.

Első és fő uticélunk a magaskői kőfejtő volt, ahol az elhunyt természetjárók emlékére állított kopjafa található. Itt értek utol bennünket a Normafától induló társaink. A Budapesti Természetbarát Szövetség szervezésében egy rövid megemlékezésre (koszorú elhelyezésére, gyertyagyújtásra) került sor a kopjafánál. Ezt követően száraz fát gyűjtöttünk, és tüzet gyújtottunk az ott található, kiépített tűzrakóhelyen. Szalonna-, és kolbászsütés következett, elfogyasztottuk a hozott enni- és innivalónkat. A piknikezés közben megköszöntöttük a jelenlévő névnaposokat (Károly, Imre), és megbeszéltük az év hátralévő részében megtartásra kerülő szakosztályi rendezvényekkel kapcsolatos teendőket, majd folytattuk a túrát. A csapat egy része Makkosmárián, a templom melletti úton, a legközelebbi buszmegálló felé vette az irányt – nekik elég volt ennyi. A többiek (13-an) a piroson, majd a sárgán Szépjuhásznéig sétáltunk. A 22-es busszal tértünk vissza Budapestre.

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. Reggel még enyhén csípős, ködös volt, de napközben szép, őszi időt fogtunk ki, az előbújó napnak ereje is volt, a hegymenetekben meg is izzadtunk.

A túra útjai végig szárazak, jól járhatóak voltak, az előző napi eső meg sem látszott (a szárazfa gyűjtésénél okozott egy kis nehézséget).

A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak, a jelzetlen útszakaszokat ismertük, többször jártunk már arrafelé. Sőt, az egész túra olyan útvonalon haladt, amelyhez térképre sem volt szükségünk.

A megtett távolság, a végig kitartóknak kb. 10 kilométer volt, több, kisebb-nagyobb emelkedővel nehezítve. Összességében könnyű túra, kellemes séta volt.

Az utóbbi hetekben az erdők szép színt kaptak. Még zöld lombot is látni, de a legtöbb fa már sárgán, aranyszínben pompázik. Most nagyon szép az erdő.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2014. november 08.

Molnár Béla

Naszály - 2013-10-05.

Naszályra fel

2013. október 05-én a Naszály meghódítására indultunk egy túracsapattal. Az elmúlt évben egy sikeres gombaszedő túra volt ezen az útvonalon, titkon most is gombapörköltről álmodtak néhányan. A tervben – a tavalyihoz képest - annyit változtattunk, hogy most ellenkező irányból (Ősagárdról) indultunk.

Újpest Városkaputól Volán busszal jutottunk el Katalinpusztáig, ahol (a megállónál lévő kocsmában) már vártak bennünket a személygépkocsival érkezők. (A kocsit célszerű volt itt hagyni, mert a túrát délután itt fejeztük be.) A túra kezdő helyszínéig, Ősagárdig még tovább kellett utaztunk helyi busszal, melyet már együtt tett meg a teljes csapat (12 fő).

A kék sávon indultunk el, és e jelzés vezetett bennünket a túra teljes útvonalán. A faluból gyorsan kiértünk, keresztülhaladtunk egy szépen gondozott réten (pihenőpark, játszótér), majd egy kecskefarm is mögénk került, és már be is jutottunk az erdőbe. Megkezdtük a hegymenetet, mert a túra első fele végig felfelé vezetett. Izzasztó két órát éltünk át, ugyanis ennyi idő alatt értünk fel a csúcsra, a geodéziai toronyhoz.

Közben rövid pihenőt tartottunk egy kulcsos-háznál, amelynek környezete szépen rendben tartott, erdei asztalokkal, padokkal, tűzrakóhellyel ellátva.

A következő pihenőnk a Kopasz-tetőnél volt, itt is pótoltunk némi energiát és folyadékot, pihentünk a sziklák peremén, és fotóztuk a szép tájat. Láttuk a környező hegyeket, Ősagárdot (ahonnan indultunk), gyönyörű panorámában volt részünk.

Következett a Násznép-barlang, amely a legenda szerint onnan kapta nevét, hogy egy lakodalmas menet ide menekült a török elől. Lefelé vezető, meredek úton lehetett megközelíteni, mindenki nem is vállalta, csak néhányan merészkedtünk le a barlang bejáratához.

Amint a barlangtól visszakerültünk (visszamásztunk) a túraútvonalra, megkezdtük a csúcs elleni utolsó támadást. Végül sikeresen feljutottunk a Cserhát legmagasabb pontjára, a 652 méter magas Naszály-csúcsra. A tetőn egy elhagyott geodéziai torony szolgál kilátóként, többen felmentünk rá, és gyönyörködtünk a szép kilátásban, fotóztuk a tájat.

Rövid pihenő és energiapótlás után megkezdtük a leereszkedést a hegyről. Ez sem volt könnyű, igaz, hogy most nem a levegő fogyott el, mint fölfelé, hanem az útviszonyokkal kellett megküzdenünk. Meredek, és - a száraz idő ellenére is - csúszós ösvényen jártunk, apró kövek, kavicsok, faágak csúsztak ki a lábunk alól. A hegy oldalában több helyen csak oldalazva tudtunk járni. Ezen az útvonalon, esős, sáros időben csak négykézláb (vagy nadrágféken) lehetett volna haladni.

Egy kis kitérővel megnézhettük volna a Naszályi-víznyelőbarlangot (Sárkánylyukat) is, mi viszont ezt kihagytuk. (Lehet, hogy már fáradtak voltunk?)

A következő pihenő a Bik-kútnál volt, itt jól kiépített pihenőhelyet, erdei padokat, asztalokat, és még egy szaletlit (esőházat) is találtunk. A Bik-kút a Naszály északi oldalának egyetlen forrása, víznyerőhelye. Most viszont alig csörgedezett benne víz.

Következett a túra befejező szakasza, amely egy keskeny, kanyargós ösvényen vezetett le Katalinpusztára.

Amint leértünk a faluba, a kocsival érkezők már indulhattak is haza, míg nekünk – tömegközlekedéssel járóknak - egy rövid kocsmaakció is belefért a busz indulásáig.

Remek, kora őszi időjárást fogtunk ki, túrázásra kiválóan megfelelt, egész nap hétágra sütött a nap, szél sem fújt. Ugyan a levegő egy kicsit párás volt, és emiatt a távoli tájakat nem láthattuk tisztán, de a kilátópontokról így is csodálatos látványban volt részünk.

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak, végig jelzett úton haladtunk.

Az erdőben, a túraútvonalak mentén több helyen találtunk kb. egy méter magas, újonnan felállított kis faoszlopokkal, amelyeken QR-kódokat helyeztek el. Ezekből megfelelő készülékkel (pl. okos telefonnal) mindent megtudhattunk, amit az adott területről tudni érdemes.

Az ilyen utakra tökéletesen illik a mondás, hogy jobb egyszer végig menni rajta, mint tízszer olvasni róla. Az útvonal nem könnyű, de nagyon szép, ajánlani tudom mindenkinek. Az élményt csak a helyszínem, testközelből lehet élvezni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. október 05.

Molnár Béla

Dobogókő-Pilisszántó - 2013-09-28.

2013. szeptember 28-án a Pilis-hegységbe szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Dobogókő – Zsiványsziklák - Döme-halála – Mária-pad – Vaskapu-völgy - Grófi út – Trézsi-kút – Orosdy kastély - Pilisszántó

Túravezető: Nagy Imre

Találkozás a Batthyány téren volt, onnan HÉV-el indult a csapat Pomázig (én Békásmegyeren csatlakoztam), majd tovább Volán busszal Dobogókőig, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A túrát Dobogókőn pihenővel kezdtük, gondolván, hogy a hozott ételt-italt ne kelljen tovább cipelni. Ezen kívül még Mária-padnál tartottunk hosszabb pihenőt, ahol elfogyasztottuk, ami Dobogókőn megmaradt.

Indulás előtt körbenéztünk Dobogókőn, a báró Eötvös Loránd Menedékház környékén. Ez volt az ország egyik első menedékháza, melyet 1898-ban adtak át. Az épület fából készült, és tartósnak bizonyult, ma Turistamúzeum található benne, A mellette lévő, 1906 óta álló kőépület viszont ma is aktív turistaházként szolgál.

Ha nem is volt teljesen tiszta a levegő, de azért messzire el lehetett látni. A kilátóról különleges látványban volt részünk, a Dunát (a hegyek között) teljes egészében felhő takarta.

A kék sáv-sárga kereszt útvonalon jutottunk el Mária-padig. Útközben elhaladtunk a Zsivány-sziklák mellett (néhányan az alsóbb szintekre fel is másztak), belenéztünk az Ördög-lyukba, egy pillanatra megálltunk a Döme-halálára emlékeztető kereszt mellett is.

A 700 méter magasan lévő Dobogókőről végig lefelé vezetett az útvonal, hegymenet nélküli, könnyen teljesíthető része volt ez a túrának.

Mária-padnál kettévált a csapat. A rövidebb utat választók leballagtak Pilisszentkeresztre, és onnan busszal haza. A bátrabbak (köztük én is) a Vaskapu-völgyben folytattuk a túrát, majd a zöld sávra rátérve, a Pilis nyugati oldalán elértük a Grófi utat, és azon haladtunk tovább. Végül leereszkedtünk a Pilisről, megnéztük a Trézsi-kutat (néhány szomjas társunk ivott is a Szeretet Forrás friss vízéből), majd az Orosdy kastély érintésével Pilisszántóra jutottunk, onnan pedig Volán busszal megkezdtük a hazafelé utat.

Az időjárás túrázásra kiválóan megfelelt, sütött a nap. Az útviszonyok mindenhol jók voltak, de érdekesen alakultak, sok helyen kövekkel, gyökerekkel nehezített szakaszokat is le kellett küzdenünk. A Vaskapu-völgyben némi hegymenetet is kaptunk, melytől jól meg is izzadtunk. A megtett távolság, a hosszabb utat vállalóknak kicsivel 10 kilométer felett volt.

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. A Trézsi-kút, majd az Orosdy kastély körül jelzetlen úton jártunk, de ismerős volt a terep, így nem okozott gondot az eligazodás ott sem.

A túra teljes útvonalán lehetett kirándulóval, túrázóval találkozni – Dobogókő pedig tele volt, a jó idő sok embert kicsalt a természetbe. Sokak által kedvelt, népszerű útvonalon jártunk, könnyen teljesíthető túra volt.

A túra vége felé, már közel Pilisszántóhoz, erősebb tempóra kellett váltani, hogy a 17.20-as buszt elérjük. Sikerült, így viszont nem tudtuk a közeli vendéglő forgalmát növelni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. szeptember 28.

Molnár Béla

Meghódítottuk a Burdát - 2013-08-20.

 

2013. augusztus 20-án – az Országjárók Köre szervezésében – Felvidéken, a Burda hegységben megtartott túrán vettem részt. Túravezető Schweier László (Loyer) volt.

Volánbusszal jutottunk el Esztergomba, onnan átsétáltunk a Mária Valéria hídon Párkányba. Helyi buszjárattal utaztunk tovább Helembáig, ahol kezdődött a gyalogtúra. A busz indulásáig több mint fél óránk volt, ezt egy kisvendéglőben – hogy jól kezdődjön a napunk - sörözéssel töltöttük.

Az időjárás majdnem megviccelt bennünket. Amint leszálltunk a buszról Helembán, elkezdett szemetelni az eső. Előkerültek az esőkabátok, és mérgelődtünk, hogy beválik a meteorológia jóslata, mármint az, hogy 20-án esős-szeles idő lesz. Szerencsénkre néhány 100 méter megtétele után az eső elállt, az égbolt ugyan többnyire felhős maradt, de az eső egész nap elkerült bennünket. Szép, kellemes kiránduló időben volt részünk.

A Dóna-patak völgyében, a kék sávon kezdtük a túrát, majd a piroson folytattuk, amely Garamkövesdig vezetett bennünket. Onnan a reggel megismert módon megkezdtük a hazafelé utat. Helyi busszal Párkányba, gyalog át a Mária Valéria hídon Esztergomba, majd a többség Volánbusszal Budapestre. Engem (harmadmagammal) az a szerencse ért, hogy egyik túratársunk, aki személygépkocsival ment Esztergomba, Békásmegyerig hozott bennünket, szinte a házunk kapujában szálltam ki az autóból.

A túra első kb. három kilométere, végig felfelé vezetett. Már közel jártunk az Ipoly erdészházhoz, amikor egy kb. 100-150 méteres szakasz különösen meredek volt. Jól megizzasztott bennünket. Az erdészháznál hosszabb pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a túra további szakaszainak leküzdéséhez.

Az erdészház és környéke, a legutóbbi ottjártunkhoz képest, megújult, kulturált, szép, tiszta pihenőhelyen találtuk magunkat. Feltehetően a terület felújításának (tereprendezésnek) estek áldozatul a három éve még ott lévő szederinda bokrok is, amelyekről akkor jól beszedreztünk.

A túra folytatásaként továbbra is a kék jelzésen haladtunk, majd mikor találkoztunk a pirossal (amely a Kovácspataki tanösvényt is magában foglalja), arra tértünk rá. E jelzés mentén állomásokat jelöltek meg, ahonnan rövid kitérővel – a Duna fölött emelkedő sziklákhoz - gyönyörű kilátóhelyekre juthattunk. Esztergomból a folyó túlsó partján lehet látni egy hegyvonulatot, a Helembai hegységet. Mi most arról a hegyvonulatról láthattuk Esztergomot, és a Dunakanyart. Csodálatos panorámában volt részünk.

Amint Garamkövesdre értünk, volt még egy óránk a busz indulásáig, ezt az időt a falu kocsmájában (Garam Gyöngye vendéglőben) töltöttük el. Végre megjött a busz, és eljutottunk Párkányba, ahol még a többség (velem együtt) beült egy étterembe, és ezt-azt fogyasztottunk.

Az útviszonyok érdekesen alakultak. Jártunk ösvényen, erdei szekérúton és kőzúzalékkal frissen terített (talán aszfaltozásra előkészített?) széles úton is. A legrosszabb útszakasz a Garamkövesd előtti (fölötti) kb. egy kilométeres rész volt, ez meredek, kőhordalékos, nehezen járható volt. A térd ízületeket nagyon próbára tette.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. augusztus 20.

Molnár Béla

Korda Filmpark - 2013-04-20.

2013. április 20-án, az etyeki Korda Filmparkba szervezett látogatáson vettem részt a Röck Vasas természetjárókkal.

A Kelenföldi Volán pályaudvarról menetrendszerinti járattal jutottunk el Etyekre, majd a kb. 1,5 km-es gyaloglás helyett, Nagy Imre és Kecskeméti László túratársaink személygépkocsikkal fuvaroztak el bennünket a buszmegállótól a filmparkig.

A belépőjegyeket mindenki saját maga intézte (teljes árú 3000, nyugdíjas 2300,-Ft, a 70 éven felülieknek pedig ingyenes volt). A filmparkkal foglalkozó leírások, prospektusok egyedülálló látványosságot ígértek a filmek szerelmeseinek.

Szakszerű vezetés által ismerkedhettünk meg a filmpark történetével – rövid múltjával, jelenével és az elképzelt jövőjével. Az általános - több mint két órás - programokon túl a látogatócsoportok egyedi programokat is igénybe vehetnek a külön szolgáltatási csomagokból. Mi csak az általános programokon vettünk részt – arra fizettünk be.

A különböző filmek, TV-sorozatok forgatásának helyet adó Korda Stúdió műtermei és szabadtéri díszletei között található látogatóközpontban – egy emlékkiállítás keretében - megismerkedhettünk Korda Sándor életével. Végigkövethetjük életútját Pusztatúrpásztótól egészen Londonig, ahol karrierje kiteljesedett. A britek Korda Sándor munkásságának elismeréséül, az év legkiemelkedőbb brit filmjének járó díjat róla nevezték el.

A csarnok másik részében a mozgókép története elevenedik meg a kiállított muzeális tárgyakon keresztül, valamint a filmkészítés folyamatába is bepillantást nyertünk. Itt a meglepőbbnél meglepőbb filmkészítési trükkökkel ismerkedhettünk meg. Némelyiket személyesen is kipróbálhattuk.

Nagyon érdekes volt a "zajszoba" ahol filmrészletet vetítettek, hang nélkül, és lehetett az eszközökkel hangokat komponálni. A lódobogás például két fél kókuszdió kavicson történő kopogtatásával készül.

A tárolókban a húszas évekből származó filmvetítők is láthatók, és megtekinthető egy „kézihajtányos vetítőtekerenc" is, a mozigép őse. Megnézhettük a Honfoglalás c. film szereplőinek ruhatárát, az alkotó életrajzával együtt.

Ezek után következett a szabadtéri bemutató, ahol az igazi filmdíszleteket lehetett megcsodálni. Többek között a világ egyik legnagyobb „New York-i utca” díszletét, továbbá a Borgiák c. sorozat díszlete a fantasztikus Római Szent Péter tér, a Colosseum, a szegénynegyed, stb.

Azok számára, akik nehezen mozogtak, a szabadtéren való közlekedéshez egy elektromos kisautó is rendelkezésünkre állt.

Fotózni a kiállító termekben (vakuval is) mindenhol lehetett. A szabadtéren felállított filmdíszletek közül viszont tilos volt fotózni azokat, amelyeket még nem mutattak be.

A képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

A filmpark meglátogatását azoknak tudom ajánlani, akiket tényleg érdekelnek a filmkészítés eszközei, trükkök, fortélyok stb. Akár egész napos programot is össze lehet állítani. De azért csodát senki ne várjon.

Budapest, 2013. április 20.

Molnár Béla

Sas-hegy - 2013-04-18.

2013. április 18-án került megrendezésre - Újbuda Önkormányzata és a Röck Vasas Természetjárók közös szervezésében - a XIX. "Föld napi" Sas-hegyi túra.

A lezárt, természeti kincsekben gazdag, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Sas-hegyet a mai napra, elsősorban Újbuda lakosainak nyitották meg, a költségeket az Önkormányzat viselte.

Fővárosunk területén található felbecsülhetetlen értékű, számos érdekesség közül az egyik, a Kelenföldi-síkból 259 méter magasan kiemelkedő Sas-hegy. A látogatók egy jól kiépített, könnyen járható, kb. 800 méter hosszú tanösvényen ismerkedhetnek meg a hegy növény- és állatvilágával. Többek között még a jégkorszakból itt maradt növény is található. A tanösvény végigjárása mellett megnézhettünk egy – a Sas-hegy történetével foglalkozó – kisfilmet, valamint távcsővel felszerelt kilátóból gyönyörködhettünk Budapest panorámájában.

A terület állatvilága is számos meglepetéssel szolgál. Itt találhatunk rá a hazánkban élő legnagyobb - két métert is elérő - kígyóra, a haragos siklóra, valamint a pannon vagy magyar gyíkra. Ez utóbbi tudományos neve Kitaibel Pál emlékét őrzi (Ablepharus Kitaibelii).

A hegy elnevezésének eredete vitatott. Az egyik legenda szerint 1686-ban, Buda töröktől való visszafoglalásakor, a hegyről sasok, a szabadság madarai szálltak a vár felé. Ettől kezdve hívják a hegyet „Sas-hegy”-nek.

A Röck Vasas túracsapat tagjaként 2005. óta veszek részt ezen az évről-évre ismétlődő rendezvényen. Öröm látni, hogy a terület hogyan szépül, fokozatosan kapja vissza természetes állapotát. A tájidegen orgonaerdő már teljesen eltünt.

Az időjárás nagyon kedvező volt. Végig tűző napsütést élvezhettünk, és ez a hosszúra nyúlt tél után üdítő volt. A résztvevők élvezték is a jó időt. Több mint 700 fő látogatott ki a mai napon a Sas-hegyre. Elsősorban oktatási intézményekből jöttek a fiatalok. Az idősebb korosztályba tartozók pedig az Újbuda 60+ program keretében látogattak el a hegyre. Ezen kívül családokkal, egyéni látogatókkal (kirándulókkal) is lehetett találkozni. Megnézték a kiállítást, a hegy történetét bemutató kisfilmet, valamint szakképzett vezetővel végig járták a kijelölt tanösvényt.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. április 18.

Molnár Béla